Happier Earth Project

Egyszer, hosszú-hosszú évekkel ezelőtt a pesti éjszakában valahogy belebotlottam egy srácba, aki ugyan nem akart különösebben semmit, csak barátkozni, mégis az egyik legjobb kezdőmondattal nyitott: a kukádból megmondanám, ki vagy.

Nyilván az indítás némi magyarázatra szorult: így derült ki, hogy foglalkozását tekintve hulladékgazdálkodási mérnök. Tehát: nagyon ért a szeméthez. És mivel nagyon ért a szeméthez, ezért ő jóval többet is lát benne, mint egy átlagos szemlélő – és egy fokkal pontosabb képet képes alkotni más emberek életviteléről és életstílusáról. Valahol az egész olyannak hangzik, mint egy nyomozás, amikor egy kiborult kuka tartalmából kell megmondani, hogy vajon mivel töltötte élete utolsó fél óráját az áldozat.

Ugyan soha többet nem találkoztunk, a beszélgetés mégis nyomot hagyott bennem és elgondolkodtatott – hogy vajon hány embernek jut eszébe, hogy a szemete alapján gyakorlatilag nyitott könyv az élete? A fogyasztási szokásai, a családi állapota, sőt, még az is kiderül, hogy milyen eszmékben hisz. Az, hogy mit dobsz ki, egy dolgot árul el: attól a tárgytól meg akarsz szabadulni, mert már nem kell / nincs rá szükséged / valamiért zavar, ha a lakásban maradna. Minden elutasított használati tárgy egy jól artikulált NEM valamire, és csak fel kell fejteni az elutasítás okát – amiből aztán kiderülhet még jó sok minden.

Persze ahhoz, hogy valakiről összedobjuk egy teljes profilt, érdemes hosszabban és rendszeresen elmélyülni a szemetében – és erre ugye vannak kiváló szakemberek, akik elvégzik a piszkos munkát. Amellett pedig, hogy a már nem használt holmijaink között bogarásznak, elkerülhetetlenül megismernek minket.

A szemetedből minden kiderül: az is, hogy mit ettél a héten, van-e háziállatod vagy gyereked, sokat vagy-e otthon vagy keveset, egyedül élsz-e, gyakran váltogatod-e a ruhatárad, főzöl-e magadra vagy sem, mik a hobbijaid, milyen márkákat részesítesz előnyben, de még az is, hol bankolsz – nagyobb léptékben pedig jól lekövethetőek a divatok és szokások változásai, milyen tárgyak mennek ki a divatból, és hogy bizonyos fajta termékek milyen élettartammal, illetve használati idővel rendelkeznek.

Hogy mit dobsz ki, mutatja az értékrended: miről gondolod úgy, hogy már nincs helye az életedben. Könyv, régi újság, apróságok, emlékek, régi holmik, elhasznált eszközök, soha nem használt porfogók – és mutatja azt is, hogy veszed-e netán a fáradtságot arra, hogy a neked már nem kellő, de még használható ingóságaidat eljuttasd azokhoz, akiknek netán még jól jöhet. Rávilágít arra, hogy miben nem látod már az értéket, mivel nem tudsz már mit kezdeni és mire mondod azt, hogy már semmire sem jó. Ha nagyon sok a szemeted, kiváló látleletet lehet rólad adni. Például azt, hogy tudatosság nélkül szabadulsz meg a tudatosság nélkül beszerzett cuccaidtól. Erős állítás, nem?

Mit lehet tudni ezzel szemben arról, akinek gyakorlatilag nincs szemete? Vagy azt, hogy kényszeres gyűjtögető (erre nyilván nem buzdítok senkit) – vagy csak igen kevés dolog derül ki róla azon kívül, hogy tudatosan, átgondoltan és mértékkel fogyaszt, és még a szemetén keresztül is meg tudja őrizni a privát szféráját. Persze nem ez a cél, hogy a hulladékgazdálkodók, a hulladékmérnökök és a többi, ezzel foglalkozó szakember semmit se tudjanak meg rólunk, de azért van ebben valami bájos, nem? Amikor azt lehetne válaszolni az bevezetésben emlegetett mondatra, hogy Hát az enyémből, aranyom, nem tudnál meg semmit.