Hu.
Ugye?
Amit megeszünk, magunkra kenünk, kiteszünk a polcra, vagy éppen amit leveszünk a polcról, szóval a saját környezetünk, testünk és lelkünk fizikai összetevőiből lesznek hulladékaink. Kuka, kuka. Szelektíven, vagy sem: de az ökológiai lábnyomunk nem csak adatok, hanem kézzel fogható dolgok formájában is megjelenik. Például egy fogkefe. Sika-sika, fontos a higiénia, de hoppá: 450 év, mire lebomlik. (!!!!!!!!) Ez nem csak egy tizedestört lesz a számlálóban, amikor a lábnyomunkat kalkuláljuk, hanem kukalakó, aztán szeméttelepre kerül, aztán a folyópartra, aztán a halak belsejébe, aztán ők emiatt meghalnak, mi meg megesszük őket, aztán egyrészt a mi testünk is tele lesz mikroműanyag-darabkákkal, másrészt az a nyamvadt fogkefe, amit pár hónapig használtunk, még mindig hánykolódik valahol. Néhányuk múzeumban végzi, vagy a NatGeo címlapján, hogy nézzétek, emberek: ezt tesszük a bolygóval! Néhányukat elégetik szemétégetőkben, de a legtöbb, sőt: a világon eddig összes legyártott fogkefe MÉG MINDIG A BOLYGÓN VAN. Nagyon para. (Ez a bejegyzés most nem erről szól, de használjunk mind bambuszfogkefét, légyszi, az lebomlik a komposztba’ prímán!) (És a higiénia tényleg fontos!)
Szóval a szemét marad, akkor is, amikor mi már rég nem leszünk. Vegyük hát kezünkbe ezt a kis csomagot, mit is hagyunk magunk után, és rakjuk össze szépen. Mert lehet szépen is szemetelni! Lehet rá büszkének lenni. Egyszer például másfél hétig tartogattam öt kiló komposztot a hűtőben (ott lassabban bomlik), hogy hazavihessem az otthoni komposztba kidobni. A következő játszótársam egy szilánkosra tört konyhai mérleg lesz. Elemekből, fémből, műanyagból, üvegből, meg még nem tudom mikből álló kis doboznyi kihívás, egyelőre a spejz polcán. De hamarosan minden alkatrésze a megfelelő helyen lesz.
Van egy olyan oldala is ennek az egész kukázásnak, hogy a természet, a világ, a minket körülvevő élet gyönyörűszép. Hát hogyan lenne szívünk összemaszatolni? Ez nem annyira ön-lelkiterror, mint inkább az apróságok észrevétele. Mezítláb a fűben járni, eső után beleszagolni a levegőbe, lebegni a vízen, útszéli vadszederből csemegézni, jó helyen érezni magunkat a világban, mind-mind megfizethetetlen élmények. Amiket itt láttok fotókat mind egy telefonnal fotóztam azért, hogy emlékezzek arra, mennyire apró és fontos része vagyok a nagyvilágnak. És amikor elkap a fiatal felnőttekre jellemző nihil, akkor legyen hova visszarepülnöm. 10/10 pontos nyári (és mindenkori) programjavaslatom mindenkinek az ilyen lélekbe lépős momentek keresése, és megtalálása. (A következő szint lehetne a: találj egy pillanatot, hagyj el egy szemetelési rutint. Mondjuk az egyszer használatos műanyag zacsit, vagy az elvitele poharat, ezek a legkönnyebbek szerintem. Éljen a műanyagmentes július!)
Ezzel a bejegyzéssel egy párbeszédet szeretnék elindítani köztünk HEP tagok között kukaügyek témában, illetve azt is remélem, hogy bogarat ültettem néhányatok fülébe, és megfontoljátok, hogy mit hova dobtok. Fontos: ha nem tudod, nem gáz. Én sem tudok mit kezdeni az említett mérleggel már egy hónapja. De nem adom fel. Ez itt talán a legfontosabb, hogy érdemesebb a nehezebb utat választani. Kidobálni cuccokat könnyű, és nem életmód. Szépen szemetelni skill, és egy olyan életmód, amit földünk, lelkünk, és hulladékkal foglalkozó embertársaink is szeretettel megköszönnek. Úgyhogy hajrá!
HASZNOS LINKEK:
Ökológiai lábnyom: http://www.labnyom.wwf.hu/hu/index
Bambuszfogkefe: https://coconutoilcosmetics.hu/termek/bambusz-fogkefe/
Minden egyéb jódolog a fellelkesült HEPeseknek: http://humusz.hu/
písz,
ursaminor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.