Happier Earth Project

Hipotézis (amit a társadalom sugall): A minimalizmus azt jelenti, hogy aszkétaként kell üldögélnem egy darab ágyékkötőben a folyóparton.

Konklúzió (csomag a saját utunkra): Nem az a lényeg, hogy önfeláldozóan vessük bele magunkat a nullafogyasztás szakadékába - egy kis odafigyeléssel és tudatossággal lehet teljes életet élni minimalistaként.

Bizonyítás (amire a workshopon juttottunk):

Először is, a minimalizmus egy életmód. Pont, mint a fenntarthatóság, (vagy a veganizmus – a szerk.): választás, hogy hogyan szeretnénk élni. Se sanyargatással, se aszketizmussal, se feltétlen boldogsággal nem jár. Viszont ha az ember jól csinálja, akkor korlátlan szabadságot, mentális egészséget, tudatos jelenlétet ad: minél kevesebb cucc, annál több plusz – valahogy így. És ez már közel van a boldogsághoz. Priorizáljuk a számunkra fontos dolgokat, és megszabadulunk olyan felesleges tárgyaktól, gondolatoktól, kapcsolatoktól, tevékenységektől, melyek hátráltatják a személyes fejlődésünket, boldogságunkat és szabadság érzetünket.

Amikor az ember egyetemista, nincs korlátlan idő és pénz birtokában, ugyanúgy meg kell hoznia döntéseket. Szavazni a választásokon, kimenni (vagy ki-nem-menni) a tüntetésekre, és ugyanide tartozik, hogy milyen ruhát, milyen ételt, milyen háztartási eszközöket vásárlunk. Az már evidens talán, hogy mindenből keressük a legfenntarthatóbbat (újrahasznosított, műanyagmentes, csomagolás nélküli, vegán, stb), a minimalizmus viszont egy új utat kínál: vegyünk kevesebbet, de jobbat. Ez jelentheti azt, hogy az ember egyszer beruház egy parafafedeles üvegkulacsra, ami drágább, mint egy petpalackos lónyál, de hosszú évekig használható. Az egyenlet egyszerű: jobban megéri beruházni a minőségre. Mi a helyzet a ruhákkal? A H&M és hasonló fast fashion üzeletek olcsóbbak, mint egy vintage second hand butik, de jóval keveseb ideig is bírják a cuccok. Megéri-e hát beruházni egy levi’s farmerre, ami mondjuk 15 forint, vagy egy H&M nacira, ami csak 6, viszont két hónap múlva elgunnyad. Fogadjuk el, hogy az a drasztikus testalkat változás, amiről áhítozunk minden újévkor a fogadalmunkban, nem fog bekövetkezni, és vegyük meg bátran azt a levi’s-t!

Itt jön a minimalizmussal kapcsolatos egyik legnagyobb félreértés: nem arra van szükség, hogy minden cuccunk szuperfenntartható, dizájnos, örökké használható legyen. Ehelyett a lényeg az, hogy abból gazdálkodjunk, amink van. Nem kell kenderből készült pólót vennünk, ha nincsen rá szükségünk. Majd amikor lesz, akkor veszünk. Ez olyan, mint a fürdőruhavevés. Ősszel minek vennénk. Majd veszünk nyár elején, vagy ha az előző szétment teljesen. És akkor ott a lehetőség, hogy óceáni műanyag-hulladékból készítettet vegyünk valamivel többért, mint amit mondjuk a fast fashion-től kaphatnánk, de bízhatunk abban, hogy tovább is bírja.

Hogyan kezdjünk bele?

Tegyük fel, hogy akár csak mentálisan, akár fizikailag is, elhatározzuk magunkat, hogy letisztázzuk a cuccainkat. A nagyok azt mondják, legyen egy „megtartom”, egy „nem vagyok benne biztos”, és egy „nincs rá szükségem” kupac. A megtartott kupac megy vissza a szekrénybe (fontos, hogy ezek olyan cuccok legyenek, amik jelentenek nekünk valamit mondjuk érzelmileg is), a nem biztos kupac egy másik polcra, amire pedig nincs szükségünk az ezer helyre. Próbáljuk meg eladni, eladományozni, ruhacserére, garázsvásárra vinni, ha már teljesen rotty, akkor szelektíven kidobni, újrahasznosítani, másra felhasználni, szóval okosan szabaduljunk meg tőlük. Varrhatunk belőlük bevásárló szatyit is, sőt, ami beadhatjuk gyűjtőkbe, hogy szigeteléshez használják! Nem kell mindezt egy nap alatt. Szépen lassan, hiszen ez is egy életmód, erre is át kell állni.

Szóval mit nyerünk ezzel az egész minimalizmussal?

Időt, energiát, pénzt. Erős hármas. Ha megszabadulunk a számunkra nem fontos tárgyaktól, tevékenységektől, kapcsolatoktól, akkor sokkal több időnk marad azokra, amik boldogsággal töltenek el, és magunkra. A minőségi idő szintet lép, a szétszakadás megszűnik. Jobban meg tudjuk ismerni magunkat, a világot, az embereket. Kitisztul kicsit a gubanc a fejünkben, végre teret kap az önmegvalósítás, tisztábban látjuk a lehetőségeket. Ha a tárgyak helyett az élményeket választjuk, sokkal gazdagabbak leszünk. Több időt szentelhetünk a szeretteinknek, a szenvedélyeinknek, és saját magunknak.

És mi köze mindennek a fenntarthatósághoz?

A világ önmagában való megismerése a fűben fetrengés, a csillagnézés, a felfedezés, a szétnézés, a természettel való kontakt. Képzeljük el, hogy egy hegy tetején állunk, és beleszagolunk a levegőbe. Sokkal minőségibb élmény, mint mondjuk popkornt majszolni a reklámok alatt. Persze ez egyéni, hogy kinek mi a szabadság, de a természet jelentőségét azt hiszem egyikünk sem tagadhatja. A napsütés, a szél, a fák illata, a puha moha, a tavak, az eső, a kavicsok a talpunk alatt, az árnyékot adó fák, télen az örökzöldek, tavasszal a cseresznyevirágzás, nyáron friss paradicsom illata, ősszel a susogó levelek.. Hát lehet ezt nem szeretni!? (mély lélegzés, mosolygásszünet – a szerk.)

Köszönjük, hogy megint velünk tartottak a workshopunkon, és megosztottátok gondolataitokat, találkozunk december 9-én!